ÉLET LEHET A SZATURNUSZ EGYIK HOLDJÁN ❗ (Enceladus)

142 E megtekintés26

    Az Enceladus a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja, amelyet William Herschel fedezett fel 1789. Augusztus 28.-án.
    Régóta ismert, hogy felületét vízjég borítja, de ezen kívül nagyon keveset tudtunk róla egészen addig, amíg az 1980-as évek elején elhaladt mellette a két Voyager űrszonda.
    Aztán a 2004-ben Szaturnusz körüli pályára állt Cassini űrszonda is, adatokat kezdett gyűjteni az égitestről.
    Többek közt felszálló vízpárát azonosított a hold déli-sarki régiójában, így ez a felfedezés, valamint az hogy felszálló hőt is sikerült észlelni, és hogy a déli-sarki régióban nagyon kevés a becsapódási kráter, mind arra utal hogy az Enceladus geológiailag még ma is aktív.
    A Szaturnusz legkülső gyűrűjének legsűrűbb részén kering, a 14. hold a Szaturnusztól számítva, és egyike a gyűrűs bolygó fontosabb belső holdjainak.
    Na és akkor beszéljünk arról, amire mindannyian kiváncsiak vagytok.
    Van-e élet az Enceladuson?
    ÉLET LEHET A SZATURNUSZ EGYIK HOLDJÁN ❗ (Enceladus)
    Zene / Music:
    The Sky is on Fire - Ambient Music
    top 5 magyar bolygó
    top 5 magyar univerzum
    top 5 magyar földönkívüliek
    top 5 magyar enceladus
    #top5magyar #univerzum

    Közzététel: 2 hónapja

    Megjegyzés

    1. [ TOP 5 ] MAGYAR

      Írjátok meg egy kommentben, hogy az univerzum melyik égitesteiről szeretnétek még hasonló videót látni a csatornán. Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! 👊 Triton, az Univerzum Egyik LEGÉRDEKESEBB ÉGITESTE ---> y2u.be/c-tkKI3ga68

      1. Bakos Jazmin Regina 2024.06.30

        Sara Tinelly nagyon jó ötlett!

      2. Bakos Jazmin Regina 2024.06.30

        én nagyon a merkúror szeretnék

      3. KillerMonk71

        A Nibiru bolygóról készíthetnél videót.

      4. Quiet Storm

        Legyen video a bizonyos blue moonrol. Nat geon regen volt rola egy dokumentum film.

      5. Astrojani999

        @Ágnes Pénzes-Tatai nincs beállítva h gyerekeknek készült tartalom ... uais akkor kommentelni sem lehetne.

    2. Kollar Viktor

      Én B 235 hercegnője vagyok ha van élet ezen a holdon.

    3. Lóránt Ekker

      Europa 2?

    4. Ferencné Szeibert

      Lehetne egy videó a bolygók holdjairól

    5. Elek B872

      Nahh. Én nem hiszek az ilyenekben. De ha létezik más életforma. Akkor honnan vesszük hogy ugyan azok az életfeltételek vonatkoznak rájuk is mint a földiekre? Alkalmazkodtunk miis. Lehet ők is. Ez akkora hülyeség. Kövezzetek meg ha nincs igazam 😂

    6. Áron Herman

      ⁣◼️⬛️⬛️⬛️✨⬛️⬛️⬛️ ◼️◼️◼️◼️◼️◼️🔴◼️ ✨◼️◼️◼️◼️↗️◼️⬛️ ◼️◼️◼️◼️↗️◼️◼️⬛️⁣ ◼️◼️◼️🚀⬛️⬛️⬛️⬛️ ◼️◼️↗️⬛️⬛️⬛️⬛️⬛️ ◼️🌎◼️◼️◼️◼️✨◼️ ⬛️⬛️🌒⬛️⬛️⬛️⬛️⬛️

      1. Áron Herman

        @UCtWolZEcDP6IVuSSDJAgzOw a modortalan emberek menjenek erről a csatornáról

    7. Killer Nightmare

      Megbaszták

    8. Olivér Patai

      but you plus me sadly can be dangerous nagy zene L-G-B-T-I Travis Scott Burger

    9. Ferencné Szeibert

      A minap arra gondoltam hogy mi lenne ha a Szaturnusz gyürüében lenne a föld

    10. Vinceツ

      Csak én nem értem miért nem láttuk ezt a híradókban?

    11. Máté kocsis

      Miért kell ilyen creepy zenét be rakni alá?

    12. Áron Süslecz

      300 likeoló jee.. Kapok juti falatot? 😂😂🤦‍♂️

    13. Atti Szecska

      Szerintem hangosabb volt a "zene" mint a beszéd

    14. liliána huszár

      Háttérben para zene para dolgokat beszélsz de a hangod olyan nyugodt mintha a vilag legtermészetesebb dolgát mondtad volna

    15. Matuszka59

      Pls iratkozz fel a csatornámra és akkor én is feliratkozok a tiédre!

    16. Lajos Zsolt Mészáros

      Szerintem a földönkívüli észlelések nagy része erről a holdról származó idegeneknek köszönhetjük

    17. oTap_ Official

      Máskor ne ilyen zenét tegyél alá. 😂

    18. Brendon Berki

      Jobb vagy mint egy tanár

    19. Kacsa 2826

      Kamu

    20. Klara Beachlove

      Azta

    21. Gabor Csiki

      Több bolygó lakott, mint azt gondolnánk!!!!!!!!!!

    22. hajnas6

      SZERETNÉK A NIBIRU bolygóról többet tudni,köszönöm

    23. PETER KOSZTINSZKI

      Gyerekek minden bolygón van élet, csak még kell tálalni az idő és dimenzió kaput a bemenetelhez...Sajnos MI csak a 3-ik dimenzióban mozgunk..és elégé agresszív és szellemileg limitált faj vagyunk.Addig amig nem fejlodik a tudatosságunk..hát így jártunk..

    24. Leonidasz Lázár

      Itt ahol lakók én apa és az eggyik haverja láttunk ijen későn este egy nagyon nagy űrhajót láttunk rajta ablakokat meg minden le akartam fényképezni és annyira el bambultam hogy magamat fenykeleztem le 😂😂😂😂

      1. Levente Luzsa

        😂

      2. [ TOP 5 ] MAGYAR

        😀🤦🏻‍♂️

    25. Drozdik Patrik

      Ganymedes

    26. Lovas Vagyok

      Imádom a videóid és soha ne hagyd abba, legjoobbb vaaagy💪❤️

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻👊🏻

    27. István Kertész

      Ugyan ez igaz az Europára is...

    28. Somebody Playz

      Fantasztikus videó, mint mindig! :)

    29. András Fazekas

      Ezek a legjobbak💪☄️

    30. Technofob Csincsilla

      Jó lett,meg érdekes is és minden tiszteletem, csak az a konklúzió, hogy van élet az égitesten, az kicsit meredek, szerintem. Lsd. Kurzgesagt, ha tényleg ennyire jellemző ez az univerzumunkban,akkor nem kicsit bajban vagyunk🤗

    31. Levente Bareith

      Én a HD 189773-b nevű bolygóról látnék videót!

    32. 100 subcribers with no videos challenge!!!

      KÖNYÖRGÜNK!!! MUTASD MEG AZ ARCOD!!! 😣😥😟

    33. Luther Atya

      Hali, egyáltalán nincs köze a videóhoz amit most fel fogok tenni kérdést, DE arra vagyok kíváncsi, hogy van-e tudomásunk zöld színű nap-ról? Csak mert ki találtam 1 saját történetet, vagy is még találgatom kifele, de a lényeg, hogy a főszereplő egy zöld színű napról származik ami a (történetben van)"multiverzum" legerősebb napja. Tehát a történetből kifolyólag, mivel a te csatornádon mindig találok valami érdekeset, hátha van róla valami információd, ha nincs is, de én abban hiszek, hogy az univerzum olyan tágas, hogy nem lehetetlen, hogy ne létezzen zöld nap. Köszi ha végig olvastad.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Ha lesz infóm ilyenről, mindenképpen beszámolók róla! 😉

    34. Tibor Berta

      Nagyon jó videó hasznos érdekes videó

    35. laszlo smotzer

      Koszonom szepen,nagyon erdekes video!!!***

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻

    36. Viktor P.

      Règen ez a csatorna valamiről szólt de most csak a bolygók-ról szól mièrt van ez ?

    37. PILISGABI

      Csak az a baj hogy az döbb 100ezer milliárd év mire ki alakul rajta az élet

    38. Mr Exyu

      Szuper a videó, de lehetne hoszabb, csak én vagyok vele így?

    39. Djerdj Marecko

      Rég volt, amikor a latint tanultam, de én azt hiszem, hogy a hold nevét nem enkeladusznak, hanem enceladusznak kellene ejteni...

    40. Lovas Vagyok

      Azta😳

    41. Alexandra Rajci

      Biztos van valami egyszerű életforma 😊 Kiváncsi leszek mi lesz az első ami bizonyított lesz ☺👽

    42. Sándor Jánosi

      Mikroorganizmusok v mikrobák még lehetnek rajt.

    43. VEGYES KÖZLEKEDÉS

      Érdekes

    44. Sanyii Sanyii

      De imádom az ilyen jellegű videókat .. Te vagy a legjobb ilyen téren.. ne hagyd abba további sok sikert kívánok és szép napot neked.. és mindenkinek aki ezt olvassa :))

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Nagyon szépen köszönöm! Minden jót neked is! 🙋🏻‍♂️

    45. Taki YT

      Esküszöm, hogy végig izgultam. Nagyon érdekes, és igényes videó lett

    46. UwUShrekEgg26 Lul

      Engem ez a téma foglalkoztat a legjobban szeretnek tudni nagyon sok mindent ezekkel kapcsolatban

    47. Kristóf Sági

      Nagyon szeretem a bolygókal, univerzummal kapcsolatos videóid 👍🌠💫🌅🌚🌌👽

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂👍🏻

    48. Krisztian Pogonyi

      BORSOD megyèbe is ki tudott alakulni az èlet munkahelyek ès minden nèlkül.

    49. László Gólya

      Az egyetlen toplista amit nézek és aminek az új videóit nagyon várom. Nem véletlen! Csak így tovább!

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻👊🏻👊🏻

    50. Balázs Gaming

      Nekem van 1 teróiám ha mi 30 C° fok a átlagos nyáron lehet nekik a -xx fok a normális mert én a hideget szeretem valaki a meleget Nemtudom értelmes volt e a megfogalmazásom de szerintem a lényeget kivettétek

    51. Leonardo Furuzs

      Én egy marslako vagyok

    52. Farkas Dominik

      Hát ez nagyon jó volt! Köszönjük, hogy ilyen érdekességet hoztál el nekünk! Nagyon kíváncsi lennék, hogy van-e ott élet.🤔👊

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        😉

    53. Lara Lóránt

      Nahh joo...csak en kezdek felni ? Nkm annyira remiszto... de most nem,? Amuyg nagyon erdekes

    54. Doomer

      Rövid,tömör,informatív.Külön élvezet a sejtelmes hattérzene.Tenkju [ TOP 5 ] MAGYAR! 👍

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        You’re welcome! 🙂

    55. Regő Ferenczi

      Nagyon jó lett! Nagyon szeretem a videóidat! 😁

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂👊🏻

    56. Vibe Fish

      Marson nincs? 🤔

      1. Vibe Fish

        @Máté Gerencsér honnan tudod?

    57. Szalon Masszázs

      A pluto jeges tengeréröl

    58. Panni Papp

      Anya azt mondta sokat lehet tanulni tőled és ez igaz legyen még több ilyen videó

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Lesz! Üdvözlöm anyukádat!

    59. Neuron 8.8

      Bedob egy 20 másodperces a reklámot amivel alapjáraton nem lenne gond hogyha el tudnám lépni de nem tudtam átlépni

    60. CH Atlacsmszvas

      Hozzá kell tennem azt is mondhatnank bárhol lehet élet mert nem csak szén alapú élőlények létezhetnek. Így lehet élet a jupiteren is.

    61. Dávid Sztrela

      0:18 úgy mint a Jupiter egyik Holdja Europa, amugy jó lett👍👍

    62. Crow BS

      Ez durva és érdekes

    63. I_Red

      Lesz élet azon az égitesten csak azt mi nem érjük meg a földnek is 4 milliárd év kellet hogy optimális viszonyok legyenek a földön! Itt is kb annyi!

    64. KΛMIKΛZΞ

      Ami a napokban láttam a Tv ben hogy aszem 2 fekete lyuk 1 be olvadt, na arol egy videot nagyon megnéznék ami magyar

    65. KΛMIKΛZΞ

      Köszönöm, bár ha jól tudom én nem ezt írtam de ere is gondoltam, Jó és érdekes ez a téma. Imádom, Pacsi, Jó lett a videó!

    66. TheHunter 68

      Remek videó ismét,tartalmas volt ez is...én továbbra is az Io-ról néznék meg szívesen egy videót

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    67. Dorina :3

      Esküszöm, hogy itt vagyok este és ez a háttérzene elveszi a figyelmem arról amit mondassz. Nem tudom ki, hogy van vele, engem megijeszt😂😂😂 De amúgy joo lett😎😉

    68. Girl Yellow

      Kellett nekem most este megnézzem, remegek egész testemben...

      1. Girl Yellow

        Ui: Bocs a sok szövegelésért, fáradt vagyok "összetömöriteni"

      2. Girl Yellow

        @[ TOP 5 ] MAGYAR rémképeket gyártottam, "Mi van, hogyha már kialakult az élet, s ha sokkal 'fejlettebbek' tudományban mint mi, s hogyha megtalálják az űrben lévő izét (nem tudom a nevét, ezért körülírom. Amit felküldtek az űrbe, s felvették az emberek a Földön lévő hangokat. Valamelyik videóban benne volt a neve, csak már nem emlékszek rá...)? Viszont a videó nagyon jó lett, csak így tovább! (Tanulság: Aki ilyen "összeesküvési" elméleteket talál ki, s aki ijedezős az ne nézze meg éjszaka! Persze csak akkor érdemes megnézni, ha érdekel a téma, ha követed a csatornát, ha nem tudsz aludni, s ha nem bírod kivárni, nézdd meg a videót. Viszont gondolom másnak ennyire nincsen beteg fantáziája mint nekem, soo... xdd. Azt szabadna megjegyzem, a "Tanulság" második mondatában mind igaz rám, no meg az is, hogy 'néha' Yt -n élek csak, s türelmetlenül várom a videókat miket csak estefelé nézek meg, s kezdődik előről a fent említett "problémák"... 😅)

      3. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Miért?

    69. Olivér Kecskés

      Már megint egy kiváló videó A szomszédos csillagrendszer lehet hogy sok embert érdekel de a naprendszer bolygói-nak kialakulása idörendbe.

    70. Botond Kovács

      Mintha saját hajtóműve lenne a holdnak, azokkal a fénysávokkal!)

    71. RK Szilárd

      Vártam!😅 kösziii😄❤️

    72. Máté Bence Sárvári

      Echidna csinálta ezt is

    73. hungary army

      Nagyon jó és érdekes videókat csinálsz . Több felíratkozót érdemelsz . 👍👍👍👍👍

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    74. anyád szeretője

      Muszáj ilyen horror filmbe illő zenét rakni alá? Amugy jó vidi lenne

    75. csillagos

      Ép tegnap ellőtt nézetem erről az Enceladusrol egy dokumentum filmet! De a tudósok szerint meg a NASA szerint az enceladusban lévő vízben sót találtak. Ezt maga a szonda vizsgálta meg amit oda küldtek. Lesz majd a Titán bolygórol videó?

      1. csillagos

        Ezaz! Köszi!

      2. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Lesz!

    76. Andor Koiss

      Ez nagyon jó volt és érdekes. Köszönöm

    77. Nikolett Soltesz

      És aki azt mondja hogy ezek után is hogy nincs élet a földön kívül , most megmutattad hogy nem csak mi vagyunk a világegyetemben

    78. BMX chanel

      Top 5 Magyar köszi az érdekességet

    79. Dávidcraft

      Ez jó csatorna, imádom az univerzumos témákat, tök érdekesek. Csak így tovább! :D

    80. Ferencné Szeibert

      Te amúgy szoktad nézni az" így működik a világ egyetem"-et

      1. Ferencné Szeibert

        És ezért már rég tudtán a cassini-ről🤔

      2. Ferencné Szeibert

        Akkorb nézz meg egy epizódot mert én is nagyon sokat tanultam

      3. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Nem láttam

    81. Botond Erdélyi

      Huh erre nem számítottam nagyon érdekfeszítő videó volt köszi a tartalmas és érdekes tartalmat, továbbra készíts ilyeneket mer imádom 😍 Csak így tovább!💪

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂💪🏻

      2. Botond Erdélyi

        *továbbra is *mert

    82. Kevin Fodor

      Ezeket a videókat mindig szeretem nézni. Így tovább

    83. Zsoltesz

      De a titán ról is lehetne videó 😃

    84. Zsoltesz

      A 9 bolygó ról lehetne egy videó 😀

    85. Hunor Dihen

      Milliókat koltunk szondákra stb... És semmi sehol semmi jel sehonnan ami azt feltetelezi hogy egyedul vagyunk ami lehetetlem... hiszem a piramisok stb.. okori epitmenyek magukert beszelnek 10 12 ezer evesek😜🙏🤫🤫🤫🤫

    86. Striker HUN

      Szia én a Ceres ről szeretnék többet megtudni. És köszi a LEGESLEGJOBB VIDEÓT. #Top5magyaralegjobb

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂👍🏻

    87. Krisztián Pál

      Legjobb Videós vagy!;) Munkahelyen is csak téged hallgatunk!:)

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Üdv nektek!! 🙋🏻‍♂️

      2. Dávid P.

        Akkor most rádiós vagy videós? :)

    88. SHINE YT

      Kur*a jo videos, vagy csak az a baj hogy rövid a videó😀

    89. Dominik Szabó

      Szokásos igényes, érdekes tartalom. Köszönjük a feltöltést!😊

    90. xxLordisti

      Na ismét egy nagyon jó videó! Csak így tovább😀😀😀

    91. Rob

      Még még még még még ennyi nem elég.A videóid az oxigénnel egyenlők.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    92. Filmek-Sorozatok Magyarul

      *"Ha van élet, egyszer majd elmegyünk őket leigázni... És akkor majd oda költözünk hogy uralmat gyakorolhassunk felettük…*

      1. Tamás Bíró

        @Filmek-Sorozatok Magyarul Nem tudhatod milyen fejlettségük van :D Lehet leszállunk és bekapnak :D

      2. Levente Luzsa

        @Filmek-Sorozatok Magyarul Az intelligens létformák

      3. Filmek-Sorozatok Magyarul

        @Tamás Bíró A bálnák a víz alatt? :DD

      4. Tamás Bíró

        És még leszállás előtt kilőnek :D

    93. katalin reider

      Latvanyos es erdekes a video-koszonom szepen!👍💖

    94. Misi Győri

      Egyébként nem is feltétlenül kell mindaz, amit felsoroltál, hogy kialakuljon az élet. Ezek a dolgok csak a földi életre vonatkoznak, de nem kizárt, hogy máshol is ezek kellenének. Az is lehet, hogy ezen a holdon való élethez elég lenne csak a víz és a nitrogén. Ki tudja? Mi nem, mert még nem tudjuk, hogy van-e máshol élet, és hogy ott mik az élet feltételei.

      1. Bence Bódi

        Ebben igazad van, de szerintem úgy értette hogy az emberiség által ismert élethez szükséges életfeltételek. Mivel nem tudjuk hogy van-e vagy nincs, ezért csak az ember által ismertekhez viszonyítva keresgélünk a Nagyvilágban.

    95. Clash Royale student

      Legyen

    96. Pointy Unicorn

      Nagyon élveztem ezt a vidit is, csinalj vidit a legnagyobb csillagrol vagy exobolygóról

    97. Tóth Gergye Ádám

      Miért kell mindig ilyen "krípi" zenet vágni minden 1es videó alá? 😂

    98. Gergő Szikora

      Ez BAROMSÁG hogy ha tényleg lehetne élet a holdján már rég mindenki azon dolgozna hogy felfedezzék

    99. Ghy__420 ϟ

      Nem akarsz esetleg áttérni CSAK univerum pályára? Elég sok videót csinálsz mostanság ebben a témában.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Az univerzumos téma már régóta a csatorna alapja, lesz még bőven! 🙂

    100. luca tóth

      Jó lett😁