Betty és Barney Hill Elrablása || Földönkívüli Akták #1

42 E megtekintés6

    Betty és Barney Hill Elrablása || Földönkívüli Akták #1

    Betty és Barney Hill hazafelé tartott autóval egy több napos kirándulásról, 1961. szeptember 19.e éjjelén.

    Mikor a New Hampshire-i országúton haladtak, az égen egy olyan különleges fényre lettek figyelmesek, amit azelőtt még soha az életben nem láttak.
    A fény követni kezdte őket, majd nem sokkal később már a fejük felett lebegett egy hatalmas repülő csészealj.
    Az autó rázkódni kezdett, az elektronikus eszközök teljesen megbolondultak, a rádió pedig össze-vissza kapcsolt a csatornák között.
    Aztán hirtelen csönd lett.
    2 órával később tértek magukhoz, több mint 50 kilométerrel arrébb és semmire sem emlékeztek.
    Viszont a világ számára ez önmagában kevés volt bizonyíték hiányában, így hosszú éveken keresztül senki sem foglalkozott az üggyel.
    Néhány évtizeddel később azonban olyan elképesztő dolog történt, ami teljesen ledöbbentette a világot.

    Zene / Music:

    The sky is on fire - Ambient Music

    #top5magyar #univerzum #FöldönkívüliAkták

    Közzététel: 7 hónapja

    Megjegyzés

    1. [ TOP 5 ] MAGYAR

      A videó ami után HINNI FOGSZ A FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLETBEN -> y2u.be/R4EeusbkIuI

      1. máté rozsa

        @Bence Csordás én hiszek és remélem hogy léteznek és békével egyszer el jönek a földre

      2. Dani Juhász

        Legyen folytatás pls!

      3. kriszian csonka

        én már tudtam hogy léteznek mert nagyon sok dokumentumfilm van fent hasonlókról és igen szeretnék több ilyen videót látni mert nagyon érdekesek jó videós vagy

      4. Bence Csordás

        Te hiszel bennük?

      5. Oberon André

        Szerintem rádhívják a teket azért mert ez pánikot kelt mondjuk én is hiszek a földönkivüliekben

    2. Laci Lac

      Fojtatást!

    3. Ádi

      Legyen még folytatás! Mert ez nagyon durva! Szuper videós vagy!

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻

    4. Zoltán Kuhajda

      Én az gondolom hogy a jelenlegi tudásunk technikai fjletségünk konkrétan semmi és senkik vagyunk az univerzumhoz. Még a felszínt se kapargatjuk! Az meg egyszerüen kizártnak tartom hogy egyedül legyünk mint értelmes lények.

    5. Lajos Andri

      Szia! csinálhatnál egy videót a Berkshirei ufo incidensről is!

    6. Rapici csatornája

      aztán a tesztek alapján megnézik a gyengeségeinket és leigáznak minket ha adunk nekik pálinkát rögtön barátságosak lesznek

    7. Alex Sz

      Szerintem télleg igaz, és lehetne folytatás🙂

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Van folytatás 😉

    8. Kollar Viktor

      Én meg egy Jedi mester vagyok a Tatuinról. Hagyad már a hülyeségedet.

    9. MysAck

      Minden nyom arra utal, hogy igazat mond Betty. Nálam az tette fel az i-re a pontot, amikor lerajzolt egy térképet, és később tökéletes egyezést mutatott a felfedezés során.

    10. Gergő Fodor

      Hm........ Elgondolkodtató kérdés... Ha ez tényleg igaz, akkor erősen megkérdőjelezhető a világ. De! Hogyha az "ürlények" tényleg emlékezetet töröltek eggyesekben, hogy nem emlékeznek, meg sokkal fejlettebbek mint mi, akkor ugyan mér hagyták hogy ez a történet a világ elé kerüljön? Ez kicsit jobban elgondolkodtat, mert biztos tehettek volna valamit. És! Lehet azért vizsgálták meg a nőt mert fel akarták fedezni az ember működését? Minek? Mire készülnek? Nem tudja senki... De ha fejlettebbek, nem hiszem hogy véletlen csinálják mindezt. Szóval remélem még ebben a generációban választ kapunk, mert rohadtul nem birom hogyha más kezében van az életünk. Márpedig eszerint.....

    11. Ábel Pesti

      Ha ez igaz akkor az nem jó

    12. Botond Tax

      Legyen folytatás!

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Van!

    13. Gamer Gamer

      Szeretnék folytatást

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    14. Quiet Storm

      Ez jó kis sorozat így tovább.. Ez az eset egyébként az USA-ban történt? Mert ha igen akkor elég fura h minden rablás szinte ott történik ( pár kivétellel). Egerszalókról miért nem visznek el embereket vagy Zalakarosról? Mondjuk speciel ez az eset hihető főleg h a néni még mindig váltig állítja az igazát...vagyis állította

    15. Milán Kasza

      Ez biztos hogy nem egyedul vagyunk az univerzumba szoval lehet igaz csak nagyon titkoljak

    16. nikolász Piroska

      Igen

    17. nikolász Piroska

      Igen

    18. Gergely Pócs

      Imádom az összes Földönkívüliekről szóló videókat ...Szuper vagy köszi szépen :)

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    19. Marcell Benes

      Ezek nagyon érdekes videók már amikor meghallom ezt a zenét tudom hogy jó vidi lesz. Folytatás mindenképpen legyen belőle.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Lesz! 🙂👍🏻

    20. Domonkos Szilágyi

      Szerintem igaz. Én hiszek abban, és elképzelhetetlennek tartom, hogy egyedül vagyunk.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    21. Kevin Peneghi

      En szeretem nagyon a foldonkivuliekkel foglalkozo videoidat, jo lenne egy kicsit tobb amugy szuper volt.Es szerintem igaz tul sok bizonyitek van az elrablassal kapcsolatban hogy aszt allitsak nem igaz.(bocsi a heljesirasi hibakert angol vagyok)

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Lesz még sok ilyen! 🙂👍🏻

    22. Martin Somogyi

      Azta én ezt nem hiszem el. Ilyen tartalmakat nagyon nehezen tudsz szerezni wiki vagy másról de ez nagyon durva ami történt velük imádlak

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻👍🏻

    23. Friday 13

      Tudom hogy ezt senki nem olvassa el. De szerintem ez lehet hogy nem igaz amit ez a nő állít,mert lehet h lédeznek űrlények de hogy beszéljen velük valami it nem igaz.Emigy az ember nagyon el van maradva a technológiai ailag és azok az űrlények szerintem már rég meghóditottak volna minket. Szerintem az ember nem találkozott űrlényel. Szerintetek?

      1. Friday 13

        @[ TOP 5 ] MAGYAR én hiszem hogy léteznek nem csak mi vagyunk ebben a hatalmas világban.Lehet hogy már több 100 ilyen faj létezik csak nagyon sok fényévre vannak tölünk.Szerintem ezek az ürlények be vannak épülve az emberekben csak mi nem látjuk (vesszük észre) őket.

      2. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Én biztos vagyok benne hogy léteznek. 😉

    24. Bence Hranek

      Folytatást izgalmas és valami biztos lehet abban, hogy számtalanszor megjelenik 🤯

    25. Arnold Baradács

      Nagyon elmélyült a hangod! De ez nem baj☺😎

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        😉

    26. Gábor Oross

      Jobb az ha te mondod el mert nem szeretek olvasni😀 amugy jo video lett, legyen meg ilyen 🙂

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂👍🏻

    27. Tibor Kurucz

      Ne

    28. Farkas Norbert

      Nagyon jó ez a videó imádom a földönkivüli élettel és az univerzummal kapcsolatos videokat ha lesz rá lehetöség midenképp legyen ilyen tartalom.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻

    29. Laszlo Ken

      Miért ne lehetne ez a történet igaz ? Semmi okuk nem volt arra, hogy egy ilyen hihetetlen történetet , az emberek elé tárjanak. A részletek,a leírások, amit elénk tárnak, nem lehet légből kapott mese . Azért azt se felejtsük el, hogy egy olyan csillag állást jegyeztek le, amit TÖBB évtized elteltével tudott csak felfedezni a tudomány ! Véleményem szerint, annyi a bizonyíték ebben a bizarnak tűnő történetben, hogy abszolut kizárható a véletlenek egybeesése ! Persze nem kell ezt mindenkinek elhinni, hiszen mint tudjuk, ami az egyik embernek fekete, az a másiknak fehér. Én legalább ilyen éles kontrasztot látok ebben a történetben . Azonban, mindenképen elhiszem azt, hogy ez egy valóban megtörtént esemény volt . Tiszteletem előttük !

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    30. László Scherer

      Még több ilyet kösznöm!

    31. Mario Cat

      Top 5 magyar, Mikor lesz univerzumos video?

      1. Mario Cat

        @[ TOP 5 ] MAGYAR na vegre🙂

      2. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Hamarosan!

    32. Aba Sandor Erdei

      És hihető

    33. Aba Sandor Erdei

      Bizar

    34. Beni

      Tudnál arról a csillagrendszerről és bolygóról videót csinálni ahonnan a földönkívüli jöttek?

      1. johny. tayl.

        Érdekes ,mindenhol keresnek életet,távoli csillagokat is figyelik,de a tudomány a Zeta Reticulli csillagrendszert valami miatt nem vizsgálja...milyen érdekes.

    35. Csilla Vasvari

      2. nézésemre még egy komment! Tudtátok, hogy csak a mi galaxisunk olyan hatalmas, hogy bármilyen csillagképet rajzolhatunk az égre és van jelentősége? Csekély infó:1 fényév= 9,460730472600·1015 m ≈ 9,4607 billió kilométer, kerekítve 9,5 petaméter (Pm), Ezt szorozd 100 000-rel, és ez csak átmérő! Durván 250 milliárd csillag.... A Tejútrendszer körülbelul 600 km/s sebességgel mozog az extragalaktikus inerciarendszerhez képest, így bármilyen térképet rajzolunk, ha elég sokáig kutatjuk: LÉTEZIK!

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    36. Sylvi Channel

      Wow nagyon jó a vidi legyen még ehhez hasonló pls!

      1. Sylvi Channel

        Köszi a ❤️ et

      2. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻

    37. Németh Ármin

      Szerintem legyen még ilyen videó eskü kezdek hinni bennük eddig nem is hittem de ez azért elgondolkaztató

      1. Benji3

        Én eddig is hittem... :D

    38. MatthiassRex

      Ilyet még csinálhatsz mert nagyon jó

    39. Krisix

      Legyen folytatás

    40. Street Workout EgkO

      Fuu ebből mindenképpen legyen folytatás pls! Ez volt eddig a legesleges legérdekesebb videótok. (bár a többit is nagyon szeretem) :D Imádom az ilyen történeteket főleg azóta mióta a negyedik típusú találkozások című filmet láttam, amiben olyan dolgok voltak amikre én is kiskoromban emlékszem, hogy velem is megtörténtek.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂👍🏻

    41. DJ SYVAK

      Az amerikaiak bevallották, FÖLDÖKIVÜLIEK LÉTEZNEK!

    42. Cyber Architect

      Oké......ez....most.... egy picit para volt. Nagyon igaznak tűnt a story de remélem hogy nem vagy ha mégis akkor nagyon remélem hogy fegyverkezésbe nem jutottak el A Birodalmiak szintjéig. De azért ha már embereket rabolgatnak el akkor igazán leszállhatnának fényes nappal Washington-ban (békés szándékkal) legalább hogy lepacsizzunk vagy valami!!!!😰😰😰😩😩😩De jár a like👍👍

    43. Zoltán Szegedi

      legyen még ilyen jellegű sorozat!

    44. lajos csaba molnár

      igen nagyon is szeretnék folytatást

    45. Mat Daw

      Ez azért megnyugtató hogy nem akarnak minket kiírtani

    46. Marcz Dániel

      Szeptember 19 a szülinapom

    47. Hunozen 04

      Kérlek legyen folytatás

    48. Gergely Kiss

      Ki az aki ezt nem hiszi el? Ez szinte már egyértelmű. Sokféleképpen lehetne bizonyítani.

    49. Halmos Györgyi

      Huh ez kemény. Két ilyen jellegű bizonyíték (csillagrendszer lerajzolása, amiről csak hosszú évek múlva derül ki, hogy létezik, illetve az a rózsaszín szintetikus anyag), illetve hazugságvizsgálón bizonyított igazság. Ja és a házaspár közös pszichoterápiája. Ez engem meggyőzött. Jöhetnek még a hasonló történetek.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    50. kornél kiss

      Imádom az ilyen tartalmú videókat,remélem lesz még bőven.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Lesz! 🙂

    51. gnome

      Szerintem mindenkit el raboltak a földön kivuliek csak voltak hibázik és nem közvetlenül a hazukhiz vitték okát Hanem egy tisztásra és le is buktak de mivel rá jöttem a titkukra ezért el visznek holnap

    52. Ádám Horváth

      Nem igaz!!

      1. Ádám Horváth

        Ja

    53. Mate Varga

      Aki látott már sok megmagyarázhatatlan dolgot elég nehezen kételkedik a letezesukben ahogy én sem

    54. team sguid magyar

      Ez meg mi a f0sz volt nekem elsőre

    55. Ákos Volosinovszki

      Igen

    56. Nemes Mátyás

      Legyen folytatás, mert nagyon jó a téma! Igazán érdekes és talán lehet benne igazság.

    57. Bálint Ungár

      Remélem, hogy megélem azt a napot mikor a földönkívüliek nem csak eljönnek a Földre hanem be is mutatkoznak. Meg azt is, hogy békések lesznek.

      1. Minden ami vasút és mezőgazdaság

        Ők valószínűleg azok

      2. MatthiassRex

        Szerintem is jó lenne

      3. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    58. Gyafi Sanci

      Nagyon jó volt

    59. Völgyi Patrik

      Érdekes videó folytatást!

    60. TikTok Videos

      Rákattintok a videóra : Keverd össze a League of Legends világának hőseit, képpességeit, tárgyait és szörnyeit egy stratégiai játékban. 🤬😠

    61. Pista Fosos

      mikor lesz fórnite

    62. Zsolti Gaming

      ebből kell még egy rész!!!

    63. Copterr

      Nem hiném hogy kamu

    64. Evelin supergamer 15

      Ez a leggjobb sorozat a világon de csináj a zétáraol egy külőn vidit

    65. Kovàcs Màrk

      Ez igaznak tűnik de sajnos sose tudhatjuk meg az igazsàgot:(

    66. Szabó Ádám

      legyen folytatás

    67. István László

      Már nagyon várom a következő részt 😊

    68. Teréz Szénási

      Igen ,szeretnék folytatást.

    69. Apolló Lénárt

      Legyen folytatás! Nagyon izgalmas és egyben ilyesztő is

    70. bence kovács

      Imádom az ilyen videóid teso csak így tovább :$

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    71. MR FARHÁT

      Folytatást kerunk azonnal!

    72. Marton Gabriella

      Nagyon szépen köszönöm a videót, nagyon izgalmasra sikerült! Nagyon kedvelem a Csatornád, Kérlek legyen a Témának folytatása! Minden jót kívánok 🤸‍♀️

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        Köszönöm szépen!! 🙂👍🏻

    73. hajdu meti

      Én el hiszem

    74. Bence Szabó

      Szerintem a nő laborban dolgozott innen jöhetett a rózsaszín anyag, csillagász és színész szakmát is tanult és hírnévre vágyott

    75. ilyet!nem! szabad!

      De jó lenne ha engem is elrabolnának..

    76. Kapanyél

      Én ezt kb 2 éve láttam tv-ben és ezt a csillagrendszeres dolgot amit a nő lerajzolt még csak meg sem említették. Köszönöm, hogy feltöltötted ezt a videót.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙋🏻‍♂️

    77. Csongor Szigeti

      0:23 hogyan értették hogy mit mondtak?

    78. TUNYUKA

      Én azt gondolom erről, hogy akkoriban jó sok LSD fogyhatott ennél a párnál! Az 50-60-as években 40 000 alanyon végeztek LSD kísérletet és terápiát az USA-ban.

    79. Bálint66 Teknősök

      pls folytasd

    80. Hungarian Man

      Ez nagyon durva videó!:)

    81. Guszti's Lakatos

      Meg döbentő. 😮

    82. Pócsi Kristof

      100% hogy nem vagyunk egyedül hiszen emberi mértékkel felfoghatatlanúl nagy a világűr és ahány galaxis annyi annyi bolygó és annyiféle különböző élet. Lehet hogy van olyan bolygó amihez képest mi emberek vagyunk fejlettebbek.

    83. Geri Kun

      Hajnalban nezem nem felek🙂

    84. Zoli Vincze

      Ez a zene nagyon meg szokta adni a hangulatot

    85. Richard Török

      Kamu, nem hiszek az ufokba

    86. Szalai soma

      Amúgy én olyan szivesen megnézném hogy a földön kívüliek hogy élnek. Remélem lesz ebből valami sorozat szerű.

    87. Szabika Boros

      Legyen meg ilyen nagyon jó

    88. Don Kartács

      Mégtöbb ilyet!!! Csak így tovább 😎🤙🏻

    89. Benedek György

      Nem tartom kizártnak hogy igaz, sőt szerintem az is, de a hazugságvizsgáló akkor mutat igazat ha páciens elhiszi hogy igaza van. Ha hazudni akar akkor felgyorsul a pulzusa stb. Ha azt gondolja hogy igaza van akkor a szervezete nem érzi úgy hogy éppen hazudik. SZERINTEM!

    90. River Nate

      Szeretnék folytatást tesó! :) És nagyon érdekelne az erről készült dokumentumfilm is. Bár még nem találtam meg :(

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👊🏻

    91. Ábel Takács

      Legyen folytatás! Nekem nagyon tetszett!

    92. Balázs Krizsán

      Szerintem igaz.

    93. Zsombor

      Folytatás? Ez nem kèrdès. Szerintem ez a tèma mindenkit foglalkoztat.

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        👍🏻

    94. PxcYq II

      Legyen folytatás, nagyon érdekesek az ilyen fajta videoid!

    95. Ádám Horváth

      Nem vivagyunk egyedül mert az universzum hatalmas

    96. ツDanY

      Huu hat ez a tema sztem mindenkit erdekel, nagyon szeretem amit csinalsz ne hagyd abba :)

      1. [ TOP 5 ] MAGYAR

        🙂

    97. Henrietta Dr Erdélyi

      Ez kamu

    98. Ангела Анатолвена R.

      Mi nem hinni ebben!Manapsàg sok a csalas és félrevezetni,nalunk nincs ilyen,viszont van kivalo Photoshop és szerkesztők akik jó dollárokat kapni ezért a vidok.🥰De végülis egyszer megnéztem ezt ,jó szórakoztato volt 😉Szeretlek Magyarok,ti vagytok humoros és kedves.

    99. Törköly Kiss Benjámin

      hat szerintemeddig ez a legnagyobb bizonyitek

    100. Csongor Szigeti

      Azért fura hogy csak ide repültek a földre és senki se látta